Zalaszentgrót címere
"A címer aranyhullámos sávval szegélyezett csücskös talpú pajzs. A pajzs vörös mezejében lebegő ezüst rövid kardot tartó páncélos kar, alatta zöld babérág helyezkedik el. A rövid kardot tartó páncélos kar a végvári harcokat örökíti meg, alatta a babérág a harcok hősiességét jelképezi." - így definiálták a város vezetői 1991 decemberében azt az azóta is érvényben lévő városi címert, amelyet Zalaszentgrót mezővárosi történetében fedezhetünk fel. A címerkérdés a mezővárosi rang elvesztése után 1984-ben, a várossá avatás kapcsán került elő. A város elöljárói ekkor módosítottak az egykori címeren, így a - Zala folyóra utaló - hullámmal kettéosztott címer felső részén, kék alapon az egykori várat láthatjuk, a vár mellett pedig - talán a kor "követelményeként" - egy vörös csillagot. A lenti részben piros alapon a már fent is említett páncélos kart helyezték el. Ez a címer 1991-ig, mindössze 17 évig volt érvényben. |